CHANYEOL ONE SHOT +18



  Hajnali kettő van. Szokásosan a gépem előtt ülök és barátnőmmel chatelek Facebookon, mikor úgy döntök, átmegyek telefonra, és ott folytatom a beszélgetést.
  Az unokatesóm éjfélkor ment fel aludni, de előtte kipakolt az ágyneműtartómból minden párnát, takarót és plüsst, amit talált. Ezekre levetődtem, vártam, hogy Szimi visszaírjon, de még nem írt, ezért felálltam, hogy leváltsam a ruhámat pizsire. Kivettem egy bugyit és kerestem egy pólót, amit most pizsamának használtam. Visszabújtam az ágyamba, és megnéztem mit írt nekem Szimi. Éppen nagyban tárgyaltunk az EXOról, meg minden másról, amikor egy kutya baromi hangosan kezdett ugatni. Azt hittem kiordítok az ablakon, hogy fejezze be, de végre elhallgatott. A madarak felváltották a munkába, ők kezdtek el hangoskodni. Ez ment egészen hajnali fél négyig, amikor is egy csapat részeg huszonéves banda ordítozott az utcában. Már ott tartottam, hogy becsukom a bukóra nyitott ablakomat, mert nem bírom ezt a ricsajt, amikor egy villanást fedeztem fel az ablakom előtt. Nem mertem megnézni, mi lehet az, valami meteor szerűségnek tűnhetett így, a függönyön keresztül, de ki tudja? Bármi is volt, nem foglalt le, inkább befordultam a fal felé és olvastam tovább Szimonetta rövid álmát, és már épp írtam volna vissza, amikor az ablakomnál egy árnyék jelent meg. Szívem majd kiugrott a helyéről, kész vége, most fognak kirabolni, vagy meggyilkolni. Nem hittem, hogy pont velem fog ez megtörténni.
 Benyúl kezével a félig nyílt ablakon, és kinyitja azt. Mozdulni se merek, telefonomat lezárom, hogy ne világítson, hátha nem fog kiszúrni. Belöki az üveget, lelép az ablakpárkányról a puffomra, ami pont az ablak alatt van. A függönytől még mindig nem látom arcát, de magas szárú cipője a fűzővel eléggé betörős stílus. Nadrágja fekete, be van tűrve a cipőbe.
Leugrik a puffról, és szembe találom magam egy iszonyat magas fiatalemberrel, de nem is akármilyennel.  Nagy szemei csillognak, göndör haja rakoncátlanul áll, szája pici mosolyra húzódik.
- TE…Te… Hogy? És miét? – hitetlenkedek.
- Gondoltam meglátogatlak. – megrántja a vállát. Átjár a boldogság, remegek egész testemben. Nem tudom felfogni, hogy Ő, akiről mindig is álmodtam, akiről azt gondoltam, hogy sose fogom látni, itt áll a szobám közepén és engem bámul. Kétszer se gondolkodok, odaszaladok hozzá és szorosan átölelem. Mióta is várok erre a pillanatra? Nem tudom, de a lényeg, hogy végre itt van. Nem enged az ölelésből, egyre erősebben szorítjuk magunkat egymáshoz. Fejemet belefúrom mellkasába, ő vállamra hajtja homlokát, hajamat szagolgatja.
- Hogy kerülsz ide? – szakítom meg a csendet.
- Az most mindegy. A lényeg, hogy itt vagyok veled, Nikki. – beleborzongok nevem hallatán. Nem tudom, honnan ismer, honnan tudja a nevem, és hogy honnan tudja, hol lakom, de ezek egyszerűen nem tudnak érdekelni. Annyira szeretem ezt az embert, bár élőben most találkozok vele először. Kicsit enged az ölelésből, államat felemeli lágyan, hogy belenézzek a szemébe.
- Szebb vagy, mint az álmaimba. – lábaim eddig is remegtek, mint a nyárfalevél, de most úgy rákezdett, hogy tényleg mindjárt összeesek. Megfogja a kezem, leül az ágyam szélére, minden ágyneműt félretolva onnan, és beleültet az ölébe. Vonakodok kicsit, végül mégis ott kötök ki. Átkarolom a nyakát, halkan belebúgok a fülébe, homlokomat az arcához dörzsölöm. – Majdnem elfelejtettem. – egyenesedik ki. Előhúz egy csokor vörös rózsát a kabátjából, amit átad nekem.
- Úristen, nagyon köszönöm. – elfogadom ajándékát, megszagolom az illatos virágot. A követező pillanatban, nem tudom visszafogni magam, ledobom a földre a rózsát, nyakát újból átkarolom és megcsókolom. Lágy ajkai finoman tépkedik az enyémet, pici sóhajai arcomat csikálják. A tarkójánál rövid hajába túrok, először csak kicsit, de ahogy csókunk is egyre vadabb, én is jobban belefúrom tenyerem puha tincseibe. Ő derekamat simogatja a másik kezével pedig a combomat. Lassan hátradől a takarókupacra, közben nem szakadunk el egymástól. Kezem mellkasára téved, pólóját kezdem gyűrögetni. Egy pillanatra kinyitom a szemem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem álmodok. Nem, ez valóban nem álom, itt fekszek Park Chanyeol vékony testén és szenvedélyesen csókolózunk.
Ujjaival a pólómat felcsúsztatja a derekamon, szája széles mosolyra húzódik, így összeforrt szánk elválik egymástól. Lenézek közeli arcára, kicsit kancsalnak is érzem magam. – Min nevetsz? – lehelem ajkára.
- Csak azon, hogy igazából nem is nekem kell vetkőztetni téged, mert rajtad már amúgy sincs túl sok ruha. – kezét végigfuttatja fenekemen. Belepirulok a mondatba, rájövök, mit is akar tőlem valójában. Feldühít.
- Szóval én csak egy egyéjszakás kaland leszek?
- Soha, de soha nem leszel te egyéjszakás kaland a szemembe. Nikki, nekem te sokkal többet jelentesz annál. – hátratűri a hajam. – Mostantól minden este várj rám, én itt leszek. – nyom egy puszit a számra. Hiszek neki, még ha hazudik is.
- Szeretlek Chanyeol, bárhonnan is tudod, ki vagyok. – újból összeforrnak ajkaink. Most nem állunk le, rávetem magam a testére. Leveszem róla a kabátját, lassan lehúzom róla a pólóját is, aztán rátérek a nacijára. Kicsatolom övét, kigombolom a nadrágot, és lehúzom a térdéig. Ő lerúgja magáról, hogy többet ne kelljen vele szenvednem.
- Én is szeretlek. – suttogja mély, dörömbölő hangjával. Olyan, mintha egy oroszlán morogna. Lecsúsztatja rólam a pólót, rátér melleim simogatására. Felmászunk az ágyamba, átfordít, hogy alul legyek. Kis puszikat kapok a pocimra, letéved a bugyimhoz. Szeméremdombomra is nyom egy csókot, amitől nem tudom visszafojtani izgalmamat, felnyögök egy aprót. Megmarkolja bugyim szárát, kínzó lassúsággal veszi le rólam. Amikor lecsúszott végre a bokámhoz, ledobom a lábammal a földre. Szétnyitom combjaimat, pont annyira, hogy Channie beférjen. Szememet eltakarom kezemmel, nem merem nézni mit fog most velem művelni ez az ember. Szétterpesztett lábaim közé merészkedik, odahajol érzékeny pontomhoz, és puszit nyom rá. Ez annyira kikészít, hogy egy nagyon felnyögök. Nem türtőzteti magát tovább, nyelve hegyével belenyal csiklómat izgatva. Nyálával benedvesítette lyukamat, alig tudom visszafojtani feltörekvő nyögéseimet, amik lassan kiáltásokban nyilvánulnak ki.
- Cha… Channie… - markolászom a haját. Ütemesen hullámzok vele. – Cha… Chanyeol… kérlek! – mély lélegzetek között préselem ki a szavakat. A boldogság átjár, bizsereg mindenem, forróság önti el a testemet. Már azt hinném, hogy nem tudja fokozni az érzéseket, de ekkor váratlanul felmászik hozzám és újból megcsókol. A nemi szervem szó szerint lüktet, mikor Chanyeol az alsó felét rányomja. Kicsit feltápászkodok, hogy le tudjam róla húzni a felesleges ruhadarabot, ami eddig is közénk állt. Mikor sikerült végre leszenvednem róla, kibújik belőle, és visszadönt a párnák közé. Szájával rátér a nyakamra, az ereimre adja csókjait. – Chanyeol kérlek! – suttogom a fülébe. Egy pillantást vet rám, bólint egyet, és elhelyezkedik kényelmesen rajtam. Lábaimat újból szétterpesztem, és belém helyezi merevedő botját. Kinyitom a számat, hogy fel tudjak ordítani, de eszembe jutnak a szüleim, szerencsére nem csak nekem. Chanyeol rátapad a számra, nehogy egy hangot is kiadjak, és nehogy lebukjunk. Szemeimet összezárom szorosan, annyira, hogy még a könnyem is kicsordul. Ő gondosan odafigyel, hogy nekem ne legyen kellemetlen, hisz ez az első alkalom számomra, ezért nem halad olyan gyorsan előre. Mindig csak kicsit nyomja előre, és mikor érzi, hogy fel akarok kiáltani, megáll, és várja, míg megnyugszik a fájdalom. Eléri a szűzhártyámat, és ekkor egy nagyobbat lök rajtam, hogy átszakítsa egy mozdulattal. Annyira fáj, hogy itt már nem elég Channie csókja, leszállok ajkáról és párnákkal fogom be a számat. Amilyen halkan csak tudok, belekiabálok egy káromkodást a takaróba, beletörlöm könnyeimet és ledobom magamról, hogy újra visszatérjek Chanyeol nyugtató ajkaihoz. Izmai megremegnek, csakúgy, mint az enyémek.
Végre elmúlik a fájdalom, innentől már tudom is élvezni a dolgot. – Gyor…gyorsíts. – rebegem. Érzékelem a tempón a változtatásokat, sokkal jobban mozog bennem. Együtt hullámzunk, mint a tenger. Az izzadságunktól összetapadunk, már nem kell sok ahhoz, hogy kipurcanjak.
- Szeretek Nikki. – dörmögi a fülembe. Lök rajtam még párat, elérve a csúcsot és akkor mindketten meglátjuk a gyönyört. Belémereszti forró nedvét, közben reflexből még nyom egy párat, aztán leáll és pihegve nyakamba borul. Nagyokat lélegezve pihenünk egymáson, nedvét még mindig eresztve belém. Egy pár perc múlva kimászik belőlem, és mellém fekszik. Bebugyoláljuk magunkat 4 takaróval és karjába, fejét mellére hajtva elalszok.
     
- Jó reggelt. – nyújtózkodok, de nincs mellettem senki. Hát mégis álmodtam. Szomorodok el. Gondolhattam volna, hogy nem igaz a dolog, hisz ilyen velem nem történhet meg. Felülök az ágyamba, ásítok egy nagyot, majd lenézek a földre, hogy ellenőrizzem, hogy milyen nagy kupi van a szobámba, de valamin megakad a tekintetem. És az nem más, mint egy csokor, gyönyörű rózsa rajta egy levéllel. Azonnal felkapom és felteszem szemüvegem, hogy el tudjam olvasni a levelet.
„ Nagyon jó volt az éjszaka, ma is meglátogatlak, ígérem. Nem tudom szavakba önteni, mennyire SZERETLEK!
Imádlak, Park Chanyeol.
xoxo”

Hevesen dobog a szívem, hát akkor mégis? Nem tudom, de majd ma este meglátom. Minden esetre erről senki se tudhat, még nem. Legalábbis addig, míg meg nem bizonyosodok róla, hogy ez tényleg igaz volt, bár a rózsa és a levél arról tanúskodik…

1 megjegyzés:

  1. Na, itt vagyok boldogítani téged. Kezdjük azzal, hogy megtisztelő, hogy megemlítettél [jujujujujuj, benne vagyok egy ficubaaaan, és nem is én kértem *.*], és folytassuk a lényegesebb dolgokkal. Tudod, hogy imádom, ahogy írsz, és ez most sem volt máshogy. Tetszett, ahogy azt hitted, Channie egy betorő. xD Aztán amikor felismerted, az nagyon aranyos volt. :3 És a rózsa...!♥ Azt köszönöm, hogy beleraktad, pedig csak a pedagógusnap hatása alatt írtam (na jó, annak a hatása alatt, akinek a kezében láttam, de lényegtelen). Aztán amit utána írtál, azt nem részletezném, legyen elég annyi, hogy nem bírtam nyugodtan végigolvasni. xD Most már aztán nehogy be merd zárni az ablakot. :D És a végére még egy gondolat, ami végig a fejemben volt, amíg olvastam: teach me, master! :D

    VálaszTörlés